Blog conference

Publikálva 2013. május 27 | by j.jetson

Ilyen volt az App!system

Ígéretemhez híven ez a poszt egy (kis) szösszenet lesz az App!Systemről, amire csütörtökön került sor a MOM Kulturális Központban! Azonban még mielőtt részletesen kitérnék a konferencia fő gondolataira, a Cloud Business Blog szeretne innen is gratulálni a HWSW-nek a szervezéshez és a színvonalas rendezvényhez.

aladdin-applause-disney-funny-genius-Favim.com-236577

Tehát, csütörtökön olyan 150-200 IT érdekelt szakember látogatott el a HWSW App! konferenciasorozatának újabb állomására az App!Systemre. A konferencia neve talán arra enged/engedett következtetni, hogy itt valami hókuszpókuszos hard core üzemeltetéssel kapcsolatos előadások lesznek, azonban ez a rendezvény és tavaly az App!cloud is inkább arra próbálta felhívni a mélyen tisztelt IT figyelmét, hogy ideje felzárkózni és még idejében a vállalat előnyére fordítani az informatika trendszerű változásait, mint pl. a mobilitás (BYOD és társai), és a szolgáltatások kiszervezése, felhőbe költöztetése. Szóval mindazt a sok dolgot, amiről itt mi majdhogynem napi szinten karattyolunk.

A konferencia teljes programját itt tekinthetitek meg. A felépítésről röviden annyit, hogy a rendezvény a plenáris előadásokkal nyitott, melyek nagy vonalakban ábrázolták ezeket a trendeket, melyek külön, a vállalati mobilitás és a szoftverszolgáltatások szekcióban lettek részletesen kifejtve. Ki kell emelnem, és ez a szervezők érdeme, hogy a program nagyon jól strukturált volt és az előadások logikailag egymásra épültek, kiegészítették egymást. Az egyes előadások között volt jobb is, rosszabb is, de ez már ugyancsak a  konferenciák sajátja szokott lenni, mindenesetre a nap végére eléggé kifáradtunk. Tamás szavaival élve “standby” üzemmódba kapcsoltunk az ebéd szünet után.

INFÓ: A HÉTEN A KONFERENCIA HONLAPJÁN VALÓSZÍNŰLEG MÁR ELÉRHETŐ LESZ AZ ÖSSZES ELŐADÁS!

A plenáris előadásokról röviden

A konferenciát Dr. Galántai Zoltán, a BME jövőkutatójának előadása nyitotta meg. Előadásában a mobilitás és a számítástechnika összekapcsolásának szükségszerűségéről elmélkedett. Ő a technológiát, mint az emberi képességek augmentációját, kiterjesztését értelmezi, a mobilitást pedig az adatok mozgathatóságaként definiálta. Rengeteg, főként 20. századi példát hozott ezekkel kapcsolatban, mint pl. a gőzmozdonyt, a Ford T-modellt stb. Ha elérhető lesz valahol videón, mindenképpen  érdemes megnézni.

Ezt követte Papp László Gartnertől, a Bell Researchtől pedig Sugár Mihály adott elő a két fő trendről, jó sok számmal megspékelve. Előbbi arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük már észre, hogy új korszakát éljük az informatikának (“Az IT-t nem csinálni kell, hanem megvenni!”), a vállalat jelenlegi architektúrája, két év múlva, sőt talán már ma sem tudja kiszolgálni az üzleti igényeket. A dolgozót pedig már nem kell hülyének nézni, mert nagy részük nem IT-analfabéta és az IT-nak csak annyit kellene segítenie nekik, hogy megmutassák, hogyan lehet még hatékonyabban kihasználni az adott eszközt, alkalmazást stb. Ehhez Sugár Mihály annyit tett hozzá, hogy a vállalat által biztosított mobileszközök jelentősen le vannak maradva a felhasználói igényektől, mely a BYOD jelenség első számú kiváltója.

Krasznay Csaba, a HP szakembere a vállalati mobilitást inkább a biztonsági, kockázati oldalról közelítette és megosztotta alternatíváit a saját eszközök kitiltásának helyettesítésére. Kifejtette, ha valaki be akar törni a rendszerünkbe az be is fog, ha tiltják a saját eszközök használatát, ha nem. Inkább arra kell felkészülni, hogyan lehet ennek valószínűségét minimalizálni, erre viszont nem a BYOD elkaszálása a megoldás.

A szoftverszolgáltatások szekció előadásairól röviden

Sajnos a vállalati mobilitás szekcióról nem sokat tudok mondani, mivel a szoftverszolgáltatások mellett tettük le a voksunkat, illetve Tamásunk is itt adott elő. Ha valakit nagyon érdekel, érdemes figyelni a jövő héten a HWSW-t, a saját beszámolójukat illetően. Érdemes elmondani, hogy maga a szekció, bár a címe annyira nem volt vonzó, kvázi telt házat csinált a kupolateremben.

Ez a szekció a néhai CE-OnDemand, most már Neostratus vezérigazgatójának, Soós Tamásnak előadásával nyitott, mely arra próbált rávilágítani, hogy a felhő egy teljesen más szemléletmódot kíván meg a vállalattól és ebben az is benne foglaltatik, hogy az IT pénzét nem feltétlenül az IT-nak kell elkölteni. Persze azt is hozzátette, hogy vannak olyan vállalatok, akiknek nem a felhő a megfelelő üzleti/üzemeltetési modell. Őt követte a 10xOne-tól (még mindig nem tudom kimondani ennek a cégnek a nevét) Czerneki Péter, aki szerint az ember az első a vállalatban is, és ma már nem csak technológiáról beszélhetünk, hanem egyenesen szociotechnikáról, az embert segítő technológiáról. Hangsúlyozta továbbá, hogy a cloud nem csak egy technológiai modell, hanem sokkal inkább üzleti modellként kellene tekinteni rá! Az előadás nagyjából átfedésben volt az előzővel.

Ezt követte a Revevol Hungary színeiben, Szatmári Tamás “what to do, how to do” jellegű előadása, aki a szoftverszolgáltató választás stratégiai szerepét emelte ki és lépésenként mutatta be annak folyamatát, a kapcsolódó buktatókat és lehetőségeket, egyszóval mire is érdemes egy vállalatnak figyelni, amikor kiszervezi, a felhőbe költözteti egyes funkcióit, hogy valóban azt kapjuk, amit elvárunk. A prezentációt és remélhetőleg a videófelvételt egy másik posztban fogom leközölni, mivel a kettőt együtt van értelme nézni/hallgatni. Tessék szépen a körmömre nézni, ha elfelejteném! :)

Az ebédet követően Fóti Marcell (Netacademia) előadását hallgathattuk meg, mely Marcell személyiségének köszönhetően rendkívül szórakoztatóra és önkritikusra sikerült, pl. kijelentette, hogy letörölte korábbi blogját, mert tök cikinek tartotta azokat a  dolgokat, amiket oda írt, de azt még jobban, hogy anno ezeket még komolyan is gondolta. Előadásában, bár ez már inkább esettanulmány jellegű volt, bemutatta, hogyan lett “a statikus HTML-oldaluk idővel szoftverszolgáltatás” és milyen eszközöket használt.

Folytatva a gyakorlati előadásokat, talán az egyik leginkább várt előadás volt Janurik Lajosé (CIO), aki a nemrégiben az Újbuda Önkormányzatnál bevezetett és ezáltal a jogi majrék miatt nagy port kavart Google Apps illetve az ehhez kapcsolódó dokumentum menedzsment alkalmazás bevezetésének körülményeiről, okairól és eredményeiről mesélt. Ez volt a Google oldala a dolognak, melyet egy Office365-ös esettanulmány követett a Koppányi-Tényi ügyvédi irodától. Az előadások célja az volt, hogy bemutassák a sok elméleti framework, bevezetési technika gyakorlati megoldását, és az azokat kiváltó, leginkább üzleti jellegű, hatékonysági problémákat. A nagyvállalati bevezetési tapasztalatokról pedig Bellák Zoltán, cloud evangelist beszélt az imotion Services-től/Eurocloudtól.

Amire még nagyon kíváncsi voltam az a Microsoft előadása volt Varga Gábortól, aki a cég 7 -es szempontrendszerre épülő Office 365 bevezetési keretrendszerét (Customized Decision Framework) ismertette, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy különbséget kell tenni a consumer és az enterprise felhő között, illetve a választott megoldás legfőbb kívánalma, hogy egységes és integrált legyen. Mellesleg az MS egy rakat kütyüvel volt kint, amit nyomkodni lehetett a szünetekben.

Én ezután léptem a távozás mezejére. Ha elérhetőek lesznek az előadások mindenképpen ajánlom, hogy nézzetek meg 1-2-őt közülük. Remélem ehhez sikerült egy kis kedvet is csinálnom ezzel a poszttal.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,


A szerzőről

Sziasztok j.jetson vagyok, egyébként Dettinek hívnak. Szeretek új dolgokat kipróbálni, főleg, ha technológiával kapcsolatosak és még nyomkodni is lehet őket, ezért vállaltam el ennek a blognak az írását is. Másrészről pedig hiszek abban, hogy az újra való nyitottság lendíti előre a világot, és a blogban is ezt az eszmét próbálom becsempészni a bejegyzéseimbe. Mindemellett tök átlagos emberek, tök átlagos gyereke vagyok.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Vissza az elejére ↑
  • Hírlevél


  • Beta Testereket keresünk!

  • Twitter