Alkalmazás Galaxy-S4-Dual-Shot

Publikálva 2014. február 15 | by j.jetson

DropBox vs. Google – ki a jobb a fotók terén?

Megosztott pillanatok: fotók a felhőben

Azt mondják, hogy az a legjobb kamera, amit mindig magunknál tudunk tartani, így ez az utóbbi időben a mobiltelefonunkra szűkült. A legutóbbi két utazásom során pl. már nem is erőlködtem azon, hogy beszuszakoljam a kis kompakt gépemet a poggyászomba, mert a mobilom már erősebb fényképezőgéppel rendelkezett, azt meg úgyis mindig cipelni kell mindenhova. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy fényképezőgépnél memóriakártya van, amit fel-le kell töltögetnia  gépre, ezzel szemben a mobilomon csak bekapcsolom az automatikus szinkronizációt és a képeim már suhannak is a felhőbe, amint hálózatot kap az eszköz.

A két legnépszerűbb automatikus szinkronizációra “szakosodott” szolgáltató a Google és a Dropbox. Itt persze nem csak képeket, hanem más fájlokat is tudunk szerkeszteni, illetve megosztani, de mindkét esetben vannak tipikusan a fotóink kezelésére beépített funkciók. Ebben a blogbejegyzésben e két szolgáltatást hasonlítjuk össze.

Dropbox: Csomó hely, és megosztási beállítás, viszont annál kevesebb szerkesztési opció

A Dropbox minden lehetséges platformon elérhető virtuálisan és fejlesztői közösségének illetve gazdag API készletének köszönhetően könnyen kiterjeszthetőek a funkciói. Az egyik dolog, amivel a Dropbox magához vonzza a felhasználókat azok a fotók. Csak a fotóknak 3GB (*500 MB fotó után kapunk még 500-at egészen 3 GB-ig) ingyenes tárhelyet biztosít és hozzá automatikus szinkronizációt bármely PC-ről, iOS vagy éppen Android platformról. A feltöltést követően a fotók a Camera Uploads mappában találhatóak meg, ahol kedvünkre nézegethetjük, rendezgethetjük őket.

Dropbox gallery

Miért is jó ez nekünk?

Teljes kontrollunk van a saját fájljaink és fotóink felett: A fotók tekintetében ez azt jelenti, hogy abban a formátumra kerülnek elmentésre, amiben azokat készítettük, nincs átméretezés, nincs fájlkonverzió és nincs semmilyen beépített fotó feljavító funkció sem.

Kontroll a rendezés felett: Nem kell sok energiát befektetni, hogy a képeinket különböző mappákba és almappákba rendezzük. Azok struktúrája bármikor változtatható, akár PC-n, akár a böngészőben módosítjuk azokat. Nincs különbség a kettő között.

Jó néhány megosztási beállítás közül választhatunk:

  • link alapján megoszthatjuk weben, emailben, ki lehet tweetelni, meg lehet osztani Facebookon

  • illetve azt is beállíthatjuk, hogy az album letöltését engedélyezzük-e vagy csak megtekintésre osztjuk-e meg.

A Dropbox olyanok számára alkalmas, akik csak azt szeretnék, hogy a képeik biztonságos helyre kerüljenek, illetve esetleg szeretnék azokat még rendszerezni is.

Negatívum, mert az mindig van ugyebár

Attól függetlenül, hogy a 3GB elég sok, a Dropbox által kínált hely szinte semmi ahhoz képest, amit egyes szolgáltatások kínálnak, már csak a regisztrációval, és még így is csak alapszintű mozgatási műveleteket és megosztási beállításokat kapunk, semmi szerkesztést. Azonban, ha valakinek csak erre van szüksége, akkor ez egy tökéletes eszköz lehet.

Google Drive/Google+: Rakás szerkesztési és rendezési funkció, szegényes megosztás

A Google saját dokumentum tároló, megosztó felülete is ideális platformja lehet a fotóink tárolásának, ráadásul amint egy fotó felkerül a Drive-ba az utána rögtön elérhető lesz a Google közösségi felületén a Google+-on is, ha be van kapcsolva az automatikus mentés funkció és persze van Google+ accountunk. Na jó, ez lehet egy kicsit bonyolultan hangzik így.

Ha bergisztrálunk a Google +-ra az egy ingyenes Google – accounttal rögtön 15GB megosztott tárhelyet jelent a Gmail, a Drive és a Google+ között. A G+ mellett működik még mindig a Picasa is, azonban, ha engem kérdeztek, szerintem már nem érdemes vele különösebben foglalkozni, mert egyértelműen látszódik a Google törekvése, hogy a jövőben a Picasa-t felváltja majd a G+. Egy funkciót azonban nagyon hiányolok, ami a Picasaban adott volt, mégpedig az albumok beágyazhatósága.

Google+ albums

Mik a G+-on való fotótárolás előnyei?

Fotók szerkesztése: A G+-on szerkesztési funkciók tárháza áll rendelkezésünkre. Mindenféle filtereket tehetünk a  képre, levághatjuk, keretet tehetünk rá, fényerőt állíthatunk stb.

Automatikus javítás: Ráadásul a fotók feljavítását a G+ megcsinálja nekünk automatikusan a feltöltésnél, és mi majd szépen eldönthetjük, hogy akarjuk-e az új verziót vagy sem. A sorozatképekből gif-et, illetve montázst is hoz létre a G+ automatikusan.

Videók támogatása: A G+-on nem csak fotókat tárolhatunk, a felület mindenféle webkompatibilis formátumú videót támogat, azonban ezek nem szerkeszthetőek a felületen, csak az automatikus javítás funkció bekapcsolása lehetséges.

A Google automatikusan mappákba rendezi a fotóidat: Ha egyszerre töltesz fel x fotót a gépedről, akkor eldöntheted, hogy külön albumot hozol-e létre, vagy egy másik meglévő albumhoz adod őket hozzá.  Ha nem adunk meg semmilyen beállítást, a mappa neve a feltöltés dátuma lesz.

Negatívumok itt is vannak, méghozzá a megosztás terén

Ha a Drive le is van töltve a gépedre, akkor sem lesz hozzáférésed a gépeden a nyers képekhez, sőt, még a kereséshez is fel kell menned a Google+-ra, megnyitni a Fotók fület és ott tudod az eredeti verziót megnézni/letölteni. Így más szerkesztő használatához, pl. Photoshop, le kell tölteni, majd vissza kell tölteni a fotót a G+-ra.

A letöltés vagy feltöltés persze, album, csoportos kijelölés, illetve akár egyénként is nagyon egyszerű. Továbbá a fotók még mindig ott csücsülnek a telefonon, így azokat könnyen fel lehet szinkronizálni a számítógépre is.

Ahhoz, hogy megosszunk valamit, azt a G+ felületén kell megtenni, olyan nincs, hogy küldünk egy linket, kivéve, ha mondjuk egy albumnál link alapú megosztást szeretnénk. Arra van lehetőség. Megosztás után, a barátaink kommentelhetnek, like-olhatnak (plus 1) vagy éppen újramegoszthatják az adott képet, és mi ezt mind trackelni tudjuk. A megosztás minden esetben (kivéve a link alapú albummegosztást) a Google+ felületén keresztül történik.

Melyik a jobb?

Ha csak szeretnéd a fényképeidet egyszerűen a felhőben a tárolni, akkor a Dropbox a neked való. A Google Drive/Google+ akkor ajánlatos, ha amúgy is elég sokat mozogsz a Google applikációk világában és nem csak tárolni szeretnéd a képeidet, de alapszintű javítási szerkesztési opciókat is szeretnél mellé.

Vagy akár használhatod mindkettőt is. :)

Forrás

Címkék: , , , , , ,


A szerzőről

Sziasztok j.jetson vagyok, egyébként Dettinek hívnak. Szeretek új dolgokat kipróbálni, főleg, ha technológiával kapcsolatosak és még nyomkodni is lehet őket, ezért vállaltam el ennek a blognak az írását is. Másrészről pedig hiszek abban, hogy az újra való nyitottság lendíti előre a világot, és a blogban is ezt az eszmét próbálom becsempészni a bejegyzéseimbe. Mindemellett tök átlagos emberek, tök átlagos gyereke vagyok.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Vissza az elejére ↑
  • Hírlevél


  • Beta Testereket keresünk!

  • Twitter